;victoria who?

Victoria Dawn Justice 1993. február 19.-én születt Floridában. 8 évesen kapta meg élete első reklámszerepét. ezekután édesanyja felkeresett pár ügynökséget Miamiban, és innen már könnyen jött a siker Vic számára. ő volt az egyik legkeresettebb gyerekmodell. közben elköltöztek Hollywoodba, és itt kapta meg első színészi szerepét, méghozzá a Szívek szállodájában, egy epizódszerepet. ekkor határozta el, hogy a színészkedés az igazán neki való. ezekután több kisebb szerepet is kapott, de az áttörést a Zoey 101 sorozat hozta meg neki, ahol Lola Martinez-t játszotta. ezekután kapott még kisebb szerepeket, többek között az iCarly-ban is szerepelt, amíg a Nickelodeon úgy nem döntött, hogy saját műsort kap. ekkor indult útjának a Victorius című sorozat, ahol ő a főszereplő. mivel a sorozatban zenék is vannak, Vic-et is megkérték egykét dal felvételére, és így indult be zenei karrierje is. most készül első albuma, amire ő is ír dalokat.

 
;navigation

itt elkalauzollak téged az oldal útvesztőjében. rengeteg modul és érdekesség vár rád. a victoria menüben találhatsz infókat erről a csodás lányról. az extrasban a grafikáimat találod. töltögess dolgokat a media-ban, majd lépj tovább a lyrics-re, és énekeld együtt a dalokat Vic-el. a galériában sok-sok kép vár rád, a style-ban pedig ellesheted Tori stílusát. már csak az ikonbázis van hátra, ahol msn ikonokat találhatsz, az online-ban pedig írhatsz nekem. jó szórakozást!

● home  {frissek & hírek
● victoria  {olvass erről a lányról
● extras  {grafikák neked
● media  {töltögess
● lyrics  {énekelj Victoriával
● gallery  {sorozatok, candidok, stb.
● style  {koppintsd a stílusát
● iconbase  {msn iconok
● online  {interaktív részleg
● log in/off  {csak nekem

 
;elite sites

bárki jelentkezhet bármilyen oldallal
● ha bezársz, szólj a chatbe
● ha lekerültél írj nekem a chatbe, és írok hogy miért



képre várnak: dé, Kim, Nettie, Lexi

 

 
;chatorious
 
;watchherinTV


v, mint viktória
minden nap a Nickelodeon-on
11:40, és 15:55 - kor

 
;livestream
 
;information

az oldal egyetlen szerkesztője Rebeca. témája Victoria Justice. az oldal 2011 áprilisában nyílt ?? napon. eddig zárás még nem volt. az oldalt ajánlott google chrome-ban nézni, 1024*768as felbontásban. az oldal és szerkesztője nem áll kapcsolatban Victoriával vagy a Nickelodeon többi sztárjaival, szerkesztőivel. ez csak egy rajongói oldal.
designalap: Enii - colormonster.gp

 

;she is victorious

REOPENED - VICTORIATODAY AGAIN

2011.10.09. 15:52, Rebeca.
de már csak egy szerkesztővel

helló mindenki, kedves összegyűltek. a victoriatoday újra megnyitja kapuit, viszont már csak egy szerkesztővel, aki nem más mint én, Rebeca. előzőleg is az enyém és a testvéremé volt a lap, csak álnéven szerkesztettem, énvoltam callie*. viszont most úgydöntöttem, hogy minek szerkesszek álnéven, maradok a saját nevemnél.
a designt már felraktam, szép színes lett, az alapot köszönöm Eniinek, a colormonster szerkesztőjének. majd meglátjuk meddig bírom ennél a lapnál, főleg így a suli mellett. kívánjatok sok sikert! 

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre